Kabós Éva 2001. szeptember 23-án hal meg, lezárult egy jellegzetesen erdélyi magyar emberi-írói életpálya nagy íve, melynek alakulását szorongató történelmi fordulatok határozták meg. Az egykori maroslekencei földbirtokos, Kabós Kálmán költő-lánya, az egyik legismertebb, legmegbecsültebb mezőségi történelmi család sarja korán magára maradva szakmai tudással vezette a lekencei birtokot. 1940 után Dél- Erdélyben maradt, övéi mellett, és hűséges maradt népéhez, nemzetéhez a vagyonfosztás és kilakoltatás után is. Költői hitvallása volt: „Meglátjátok: ha minden szétesik, én itt maradok, veletek maradok. ” Sütő András méltán látta helyét Erdély nagyasszonyai között. A Mezőség halk hangú, poétája volt Kabós Éva, akiről Nagy Pál tartott előadást a Castellum Irodalmi Esték rendezvényén. Nagy Pál a temetésen elhangzott gyászbeszédéből idézett. „Legnagyobb irodalmi sikerét az 1997-ben kiadott Volt egyszer egy kút című önéletrajzi visszaemlékezéseivel aratta. Ezt a könyvet várta Tőle biztató együttérzéssel Sütő András is, mikor e kötet élén közölt levelében a történelmi omlás jajszavait említi, s az erdélyi sors drámájának továbbírására ösztönzi Kabós Évát. Templomépítő elődeinek tragédiáját, az erdélyi magyar birtokosság közelmúltbeli sorsát írta meg Kabós Éva a koronatanú hitelességével. ” 1949 márciusában elhurcolták, kényszerlakhelyre. Elégtétel, kitüntetés volt számára, hogy a Magyar Írószövetség Budapesten tagjai sorába fogadta. Tudta, vallotta: a család az a legősibb kötelék, ami megtartó erő, s ezek a kis közösségek biztosíthatják a nemzet megmaradását. /B. D. : Nem lehetünk hűtlenek emlékéhez. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./
